Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az értekezés Ferenc pápára és a többi olvasóra hagyja a címkérdés megválaszolását és azt, hogy mindenki saját válaszának megfelelően cselekedjen.
„Az értekezés címkérdése Ferenc pápához és minden katolikus bíboroshoz, püspökhöz, filozófushoz és teológushoz szól. Egy dubium-mal foglalkozik az Amoris Laetitia egyik állításának tisztán logikai végkövetkeztetésére vonatkozóan és azzal a Ferenc pápához intézett kéréssel végződik, hogy vonja vissza az AL legalább egy állítását, amennyiben ennek a kis tanulmánynak a címkérdésére igenlő választ kell adni, és ha valóban az AL-nek pusztán ebből az egyetlen állításából a tiszta logika, nyilvánvaló előtételek, premisszák felhasználásával, levonhatja az egész katolikus tanítás lerombolásának következményét.
Szókratészi stílusban az értekezés Ferenc pápára és a többi olvasóra hagyja a címkérdés megválaszolását és azt, hogy mindenki saját válaszának megfelelően cselekedjen.”